Lelkipásztoraink

Faragó Csaba lelkipásztor

1973-ban születettem Budapesten. Dunaharasztiban nevelkedtem. A középiskola elvégzése után a Janus Pannonius Tudomány Egyetem testnevelés szakára jelentkeztem. Régi dédelgetett álomom valósult meg, amikor felvettek. Mégsem lettem testnevelõ tanár!

Vallásos családban nõttem fel. Bár gyermekkoromtól fogva hallottam Istenrõl, Szentírásról, hitrõl ezek az ismeretek leginkább csak az értelmemig jutottak és tovább nem. Minden tapasztalatot nélkülözõ üres ismeret volt ez akkor még.

1991-ben egy nyári táborban olyan fiatalokkal találkoztam, akik nemcsak beszéltek Jézus Krisztusról. Az egész lényükön keresztül átsugárzott Krisztus jelenléte. Jézus Krisztust meg kell hívni imádságban az életünkbe - mondták - és Õ "belénk költözik". Ez az élmény olyan hatással volt rám, hogy a tábort követõen én is megtettem ezt. Élõként szólítottam meg azt, Akirõl már annyi mindent tanultam. És talán most elõször nem ezt, meg azt kértem Tõle. Nem tárgyakat, vagy sikeres eseményeket, hanem Õt Magát akartam. Krisztus pedig valóban megjelent és elkezdett munkálkodni az életemben. Elsõ pillanatban nem volt ez látványos fordulat. De ahogy telt az idõ egyre nyilvánvalóbb lett a változás.

Az élõ Krisztus jelenléte, volt az, ami miatt az álom álom maradt. Hosszú éveken keresztül komolyan készültem a testnevelés szakra. Mégis amikor ott voltam, Krisztus nyilvánvalóvá tette: nem vagyok a helyemen. Olyan volt ez, mint mikor egy mechanikus óraszerkezetbe nem a megfelelõ fogaskereket helyezik be. S bár a szerkezet így is mûködik, de zakatolva és nem gördülékenyen. Nem volt magától értetõdõ gondolat, hogy a teológiára jelentkezzem. Ezer kifogás és ellenvetés merült fel bennem. Az, hogy mégis az életem eseményei ilyen irányt vettek Jézus Krisztus csendes, szelíd, de mégis nagyon határozott elhívásának volt a következménye.

1991-ben a Dunaharaszti Református Gyülekezet Ifjúsági Körének vezetõje lettem. Ezt a csoportot a teológus éveim alatt is aktívan vezettem. Most már én is éppen úgy akartam tenni, mint korábban azok a fiatalok, akiktõl Jézusról hallottam. Az ifjúsági csoporttal együttesen az ország több pontján (Komjáti, Nagyrábé, Sárospatak, Kecskemét...) megfordultam, hogy ott az élõ Krisztusról beszélhessek.

A Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának elvégzése után az ifjúsági munkában kezdtem szolgálatomat. A Dunaharaszti, a Majosházi és Szigetszentmiklósi Református Gyülkekezetek ifjúsági csoportjait vezettem, az iskolákban pedig hittant tanítottam. 1998-2000-ig a Református Fiatalok Szövetségének elnöke voltam, majd 2000-2002 között elnökségi tajga. 1999-tõl a Délpesti Egyházmegye Ifjúsági Titkára, 2003-tól a Délpesti Egyházmegye Ifjúsági Elõadója vagyok.

A Dunaharaszti Református Gyülekezet 2001-ben választott meg lelkipásztorának. Szívem vágya, hogy a környezetemben, a gyülekezetébe látogatók körében minél többen fedezzék fel Jézus Krisztus valóságát és minél többeknek az élete teljesedjék ki az élõ Isten jelenlétével.

Nõs vagyok. Három kisgyermek boldog édesapjaként élem az életem.



Faragó Tibor nyugdíjas lelkipásztor

1930-ban született. A Dunaharaszti gyülekezet küldte a teológiára. Elõdjétõl, Dr. Nagykálózi Balázstól kapta a lelkészi ajánlást. A teológia elvégzése után Halásztelken, majd Rákospalotán volt segédlelkész. 1970-ben a Szigethalmi Református Gyülekezet hívta meg lelkipásztorának. 10 évet szolgált itt, majd mikor Dr. Nagy Kálózi Balázs lelkipásztor nyugdíjba vonult, a Dunaharasztiak õt kérták fel a pásztori szolgálatra. Lelkipásztori munkájával egyidõben az általa vezetett gyülekezetek épületeikben is gyarapodtak, fejlõdtek.

Dunaharasztiban az õ kezdeményezésére épült meg a Templom torony, Taksonyban pedig a református imaház.

Egyházközségünknek 1980-tól 2001-ig volt vezetõ lelkésze.

Nyugdíjas lelkipásztorként is aktívan szolgál gyülekezetünkben.

6 gyermeke és 10 unokája van.


Alexandrova Marianna 6. éves teológus hallgató

Születésemtől fogva mostanáig Gazdagréten laktam családommal együtt. Mivel édesapám bolgár származású, ezért hozzátartozott a családi élethez, hogy minden nyáron meglátogattuk a nagyszülőket, unokatestvéreket Bulgáriában (Nem a tengerparton!). Ennek ellenére bolgár tudásom még fejlesztésre szorul. A gazdagréti gyülekezethez hét éves koromban csatlakoztunk édesanyámmal, később az egész család megtért. Ekkor találkoztam először Isten atyai szeretetével és rögtön magával ragadott. Ettől kezdve szabadidőmet jelentős részét boldogan a gyülekezeti életre szántam.

Kamaszként a Baár-Madas Református Gimnáziumba jártam, ahol eleinte nehezen találtam a helyemet, később azonban megtalált engem az ottani ifjúsági csoport, (becenevén a Sörkert, vagy rövidítve S. K. De sörözésről szó sem volt!) s én barátokra, testvérekre leltem. Ez egy magától szerveződött keresztyén ifjúsági csoport, amely még mindig életben van, s ahonnét öten kerültünk teológiára. De 18 évesen az érettségi előtt és után még fogalmam sem volt arról, mivel szeretnék felnőttként foglalkozni. Majd felvettek az ELTE magyar szakára, és az S. K. -tól távol egy hatalmas egyetemen kezdtem meg a tanulmányaimat céltalanul. Mély lelki vívódás következett, amelyben Isten lelke felnyitotta a szememet Jézus váltságára, és igazán személyesen átélhettem, hogy milyen drága árat fizetett az én személyes üdvösségemért is a mi urunk. Ekkor új erővel töltött el az ajándéka, és egyszeriben értelmesnek, céllal telinek láttam az életem. Nem sokkal ezután Isten a teológiára hívott (Ézsaiás 59:21), bár tovább nem láttam ennél, és nyitva hagytam a kérdést, hogy gyülekezeti lelkész leszek- e valaha is, vagy misszionárius, vagy valami más. De tudtam, hogy a teológián a helyem, és ezt ma is így gondolom, különösen a lelkigondozás és missziólógia keltette fel érdeklődésemet. A teológián és szolgálaton kívül a színjátszás érdekelt mindig is, ez a szeretet és érdeklődés megmaradt bennem kitartóan, így szabadidőmben az Országút Társulat, keresztyén amatőr színtársulat tagja vagyok. Hiszem, hogy Isten nem véletlenül adott nekünk tehetséget, érdeklődést bizonyos tudományok, művészetek, foglalkozások felé, hanem azért, hogy abban az ő dicsőségét lássuk meg és adhassuk tovább.  A gazdagréti közösségben az ifjúsági munka egyik vezetőjeként, illetve a zenei szolgálat tagjaként szolgáltam, amely sok örömöt, nehézséget és feladatot állított elém.

Ebben az évben ismét elkanyarodik az utam, és új területre érkezik az életem, amelynek elsősorban a dunaharaszti gyülekezet lesz a színtere, amelyért hálás vagyok Istennek. Új dolgokat, gyakorlati módon tanulhatok a lelkészi szolgálatról, mellette elkezdek egy lelkigondozó szakirányú képzést is és reménykedek Istenben, hogy jelenemet és jövőmet ő tartja folyamatosan kezében, és akkor is megáld, ha jómagam nem látok mindent előre. Hálás vagyok Istennek ígéretéért, amellyel többször is szólt hozzám nehéz időszakokban is, és hiszem, hogy az előttem álló időszakban is Ő cselekszik majd újat életemben: „Ne a régi dolgokat emlegessétek, ne a múltakon tűnődjetek! Mert én újat cselekszem, most kezd kibontakozni, majd megtudjátok! Már készítem az utat a pusztában, a sivatagban folyókat fakasztok.” Ézsaiás 43: 18-19